ÁLDÁS
Budapesten születtem. Tanító, szertartás vezető, önismereti tréner, költő, zeneszerző, regős-énekes, dob-, és csörgőkészítő vagyok.
Tát és Tokod között, a Tokodi Pincevölgy melletti domb tetején álló házban élek, mely egyben az Ősforrás Központ is.
Kora gyermekkorom óta vonzódom a természet közeli népek gondolatvilágához, életszemléletéhez, tárgyi és szellemi hagyatékához. 1980 óta tanulmányozom a honfoglalás kori magyar, az észak-amerikai indián, valamint az ázsiai lovas-nomád kultúrákat.
1991 áprilisában a Jósors összeszőtte utam Jonathannal, egy akkor Dániában, ma Svédországban élő tanítóval, aki a táltos hagyományok egykor mindenhol jelenlévő lényegét tanította és tanítja. Rendszeresen részt vettem csoportjain s 1997 ősze óta magam is tanítom e tudást, illetve merítek belőle. A hosszú évek alatt önálló rendszerré, iskolává (ŐSFORRÁS ISKOLA) vált mindaz, melyet tőle, Máté Imre bácsától, Koppány nembéli Karaultól, indián mestereimtől s másoktól tanultam. Sok saját módszer, technika is része e tanítás-sornak, mely hajdan őseink sajátja volt, amikor még szerves egységben éltek környezetükkel. Olyan tudás ez, mely az idők végtelen kútjából ered...
Merítek az ősi tudás elemeit még őrző idősektől, a tánc és zene léleknyitó hatásaiból (hosszú évekig néptáncoltam, illetve tánc-, és zeneterápiát tanultam), társaim, barátaim, tanítóim jólelkű szavaiból, tanításaiból.
Koppány nembéli Karaul Tokmak Horváth Fia János György 2002-ben koronájával Őrző Tokmak Karaul Táltossá avatott, mely eseményről videó felvétel is készült.
(Hosszabb, teljes nevem: Tarcal nembéli Karaul Tokmak Sólyom Fia Nagy Zoltán.)
Néhány évvel ez előtt a Yotengrtit mozgalom táltosa és bácsája lettem (Máté Imre által).
Nincs szent könyvünk (csak ajánlott irodalom), nincsenek feltétel nélkül elfogadandó dogmáink. De van tiszta forrásunk: a magyar nyelv, a természet lényei és tanításai, népmeséink bölcsessége, régi ünnepeink és népszokásaink ezer évekből megmaradt üzenete, a még köztünk élő idősek tudása, embertársaink és saját lelkünk felszínre hozható lelkiismerete, jósága és szeretete.
A tanítások során, melyeket országszerte több helyen (Budapesten, Tát-Tokodon, Egerben, Felsőtárkányban, Győrött, Debrecenben, Miskolcon, Pécsett, Szegeden, a Cserhát hegységben /Cserkúton/ lévő magányos erdei házban, Somogyországban, a Pilisben...stb.) tartok, ezt a szemléletet és tudást igyekszem szelíden-határozottan, játékosan-komolyan, elmélyülten-felszabadultan átadni, miközben újra és újra elcsodálkozom a résztvevők nyitottságán, jó szándékán, kreativitásán, mélyről feltörő bölcsességén. Hiszen magam is tanulok mindenkitől.
Az élet csoda. Ezt a csodát érdemes meglátnunk, felismernünk önmagunkban is s akkor napjaink a Nap ragyogásában, Isten fényében, a Szeretet útján telnek.
...és imádom a gyermekeimet!
Ötször utaztam az Egyesült Államokba (1996-2000), ahol különböző indián rezervátumokon (pl. Pine Ridge, Rosebud, Northern Cheyenne, Arapaho, Navajo, Hopi, Ute, Crow, Wind River,) és azokon kívül ismertem meg az őslakók mai életét. Részt vettem izzasztó kunyhó szertartásokon (1983 óta Magyarországon is), melynek vezetésére is megtanítottak, miután teljesítettem annak feltételeit, lakota (sziú) hagyományok szerint. Négyszer táncoltam végig a lakota Naptánc Szertartást, míg az ötödik évben dobos-énekesként szolgáltam a táncosokat. Lakota medicine man-től (orvosságos ember) indián nevet kaptam, és tagja vagyok egy lakota dobos-énekes csapatnak, melynek neve: Wakinyan Oyate - Mennydörgés Lények.
Barátaimmal és a 2002-ben alapított NIMRÓD Együtessel közös zenélésünk eddig nyolc zenei anyagban jelent meg: Sólyomének (1998.), Szarvastánc (2001.), Széptüzek Lángja (2002.), Szépmezők Szárnya (2004.), Elemek Dalai (2005.), Virrasztó (2006.), Égbekiáltó (2007.), Wayra-Tate (indián dalok, 2010.), Tengerég (a NIMRÓD Együttesből alakult ALTAIR együtessel, 2011.), Eggyé válok (verses CD - 2009.))
2004. márciusában "Csillagsólyom" címmel jelent meg első verseskötetem (Szenzár kiadó), melyben az ünnepeken, szertartásokon, közös összejöveteleken énekelt dalok szövegei is megtalálhatóak . 2007 végén megjelent a második kötet: "Göncöl szekerén" címmel (Püski kiadó).
Fontos megjegyeznem, hogy soha, semmilyen tudatmódosító szerrel nem éltem a szellemi úton (sem). Ezt veszélyesnek és kerülendőnek tartom. Tanítóimtól is kivétel nélkül ezt a tanítást kaptam és ezt adom tovább. Minden képesség megvan bennünk arra, hogy eredendő emberi adottságainkkal érjük el a kapcsolattartást a láthatón túli világgal.
Tanítóim:
Jonathan Horwitz (Dánia - sámán hagyomány és gyakorlatok - Michael Harner iskola)
Tom Brown (USA - túlélő technikák)
Tom Cross (USA - Izzasztó Kunyhó Szer, Látomáskeresés és Naptánc)
Dewey Braveheart (USA - Naptánc)
Zakariash Bearshield (USA - Naptánc)
Balázs József (Erdély - táltos szellemiség)
Wilfried Gürtler (Németország - zene-, tánc- és mozgásterápia)
Koppány nembéli Karaul Tokmak Horváth fia János György (Somogyország - Karaul hagyomány)
Máté Imre (Németország és Rábaköz - a rábaközi tudók hagyatéka, Yotengrit)
Kovács Imre Barna (Magyarország - őseink szellemi tanításai és gyakorlatai)
Paksi Zoltán (Magyarország - asztrozófia)
Budai Szűcs Ferenc (Magyarország - életbölcselet)
Akiktől még sokat tanultam:
Hoppál Mihály (Magyarország - sámánság)
Kassai Lajos (Magyarország - őseink világképe)
Cey-Bert Róbert Gyula (Magyarország - őshitünk)
Felicitas D. Goodman (USA - sámáni tudatállapotok és gyakorlatok, testtartások)
Csörgő Zoltán hagyománykutató (Magyarország - Őseink világképe és az év ünnepköre)
Ute Fechter (Németország - sámán technikák)
Somogyi István (Magyarország - sámán technikák)
Programok, tanítások, szertartások :
Õsforrás Iskola (6-6-6-3 Rét) - Tátoshagyomány a gyakorlatban. Tanítási rend őseink hagyatéka szerint - 1997 óta (korábban Csillagjáró Tátos Ösvény néven).
Tátos Erdő hétvégék- a természet tanításai ősi tá(l)tos hagyományok alapján (Cserkút és Tát)
Napfordulók és nap-éj egyenlőségek szerei (Kara Tengri Szer, Bor Tengri Szer, Kök Tengri Szer)
Izzasztó kunyhó Szer - magyar hagyomány alapján és lakota hagyomány alapján (külön)
Látomás keresés Szer - magyar szertartásrend szerint
Névadó Szer - ősi magyar hagyomány szerint
Esküvő Szer - ősi magyar hagyomány szerint
Előadások a régi magyar kultúráról, vallásról és világszemléletről, zenével
Előadások a síksági indián hagyományokról és az amerikai utazásokról
Kirándulások, túrák a Kárpát-medence neves helyeire (Somogy, Pilis, Nógrád...)
Koncert a tátos-idők zenéjével (dobok, csörgők, kobza, dombra, dutar, ütőgardon, ének...)
Ősforrás Est - rendszeres összejövetelek, dobolások
Dobkészítés, csörgőkészítés - 1994 óta!
ÁLDÁS
MINDEN A ROKONOM
Sólyomfi Nagy Zoltán
tel.:06-20-363-4076 (10-20 óráig)
e-mail: solyom7@gmail.com
|